Kedves Barátaim!

Megújult oldalunkat nagy szeretettel a motoros vízisportok szerelmesei, versenyzők, szerelők,támogatók, drukkerek, ellen-drukkerek, családtagok és érdeklődők keresik fel, olvassák és szerkesztik. A Magyar Motorcsónak Szövetség Elnökséges és a magam nevében elsősorban Nekik szeretném megköszönni a 2013-as szezonban nyújtott teljesítményüket,segítségüket és támogatásukat, konstruktív és bíráló észrevételeiteket.

Az idei szezonkiemelkedő eredményeket hozott, hiszen a legkeményebb kategóriákban, aFormula-500 Világbajnoki sorozatban HENCZ Robert, a Formula-4S Világbajnoki sorozatban TÁBORI Áron szerezte meg a világbajnoki címet. Gratulálunk!

De az Európa Bajnokságok eredmény listája is hosszú, hiszen Endurance kategóriában Lengyel László, Pikó Petra, Gál Roland, a F-4S kategóriában Tábori Áron szerzett ezüstérmet, míg bronzérmes lett Bodor Péter Formula-250, Hencz Attila O-175,Hencz Robert O-500 és O-700 kategóriákban. Gratulálunk ezekhez a szép eredményekhez!

Az idei évben háromjelentős UIM Nemzetközi verseny keretében két világbajnoki és nyolc Európa bajnoki futamot szerveztünk  és rendeztünk – nagy sikerrel – Baján és Dunaújvárosban. Köszönet illeti a rendezvényen közreműködő valamennyi rendezőt, szervezőt, a versenybíróság, a vízimentő szolgálat tagjait, kiemelten Nyíri Andika főtitkárt. Külön köszönet a támogatóknak, akik ezen események megrendezését lehetővé tették!

A közelgő 2014. évjubileumi esztendő: a Magyar Motorcsónak Szövetség önállóvá alakulásának 60.évfordulóját ünnepeljük! Jelentős eseményekkel szeretnénk emlékezni az eltelt évtizedekre, felidézni a nagy versenyzőket, versenyeket, sikereket és kudarcokat,örömöket és tragédiákat egyaránt: mindazt ami része volt ennek az időszaknak.Kiadvánnyal, kiállítással készülünk, jelentős versenyek rendezését készítjük elő: Formula 2 Világbajnoki futam, HYDRO GP futam, Endurance Pneumatics Világbajnokság a jövő évi menü. Ehhez a programhoz kérjük a segítségeteket:dokumentumokkal, fényképekkel, visszaemlékezésekkel, relikviákkal emeljétek az esemény színvonalát! Ezek eljuttathatók honlapunkon keresztül a Szövetséghez,vagy a Sportok Házába Budapesten.  De el is megyünk értük!

Közelednek Szövetségünkben is a választások. Ezért felkérünk minden tenni akaró-, és tudósportbarátot, hogy vegyen részt munkánkban. Vállaljon funkciót és feladatot,tegyen a motorcsónaksportért. Fiatalokat várunk, akik másképpen látják a világot, mint mi, az öregebb generáció, és fogadunk minden jobbító szándékot is!

Kedves Barátaim! A közelgő Ünnepek alkalmából őszinte szívből kívánok Mindannyiótoknak Boldog,Békés Karácsonyt, az Új Esztendőben jó egészséget, sikereket a sportban és a magánéletben egyaránt.

Tisztelettel: Dr. Sándor Péter

                    elnök

Kategóriák: Blog

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás